A svéd nyelv (svédül svenska) az indoeurópai nyelvek germán családjába tartozó észak-germán, avagy skandináv nyelv. Legközelebbi rokona a dán, mellyel együtt az észak-germán nyelvek keleti csoportját alkotják, míg a nyugati ághoz a norvég, aferöer és az izlandi nyelvek tartoznak. Ezek között a nyelvek között a rokonság oly közeli, hogy a svédek, norvégok és dánok saját anyanyelvüket használva többé-kevésbé megértik egymást. A földrajzilag távolabb fekvő területeken beszélt skandináv nyelvek, az izlandi és feröer azonban más helyzetben vannak. Utóbbiak saját, elszigetelt fejlődési utat jártak be, és a kontinensen élő skandináv beszélők már nem értik meg ezeket a nyelveket. A svéd nyelv anyanyelvi beszélőinek száma kb. 9 millió. Svédországban és Finnországban hivatalos nyelv.

Története

A skandináv területek első lakosai feltehetőleg finnugor nyelvet beszélő halásznépek voltak, akikről kevés tárgyi emlék maradt fent. Ennek oka a jég folyamatos előrenyomulása és visszahúzódása. Az első indoeurópai nyelvet beszélők valószínűleg az i. e. 4. évezredben érkeztek meg. Az első germán hangeltolódás, amely a germán nyelveket elválasztotta a többi indoeurópai (vagy indogermán) nyelvtől, csak az i. e. 11-3. század folyamán ment végbe.

A skandináv nyelvekről az első írásos emlékeket a rúnajelekkel ellátott síremlékek, menhírek alkotják. A nyelv állapotát ekkor a 16 karakteres rúnaábécével írták le, azonban ebben sok hangpárt azonos jel jelölt. (Azonos jel volt például a magas és mély magánhangzópárokra). A skandináv nyelvek ekkoriban még csak dialektusok szintjén különültek el, és a Skandináviában élő germánok élettere jórészt a mai Dánia, Dél-Svédország és Dél-Norvégia területére korlátozódott. Az északi és keleti skandináv területek lakói az uráli nyelvet beszélő lappok és finnek voltak.

A 8-9. században indultak meg a viking kalandozások, melyek során a Norvégiában élő vikingek Izlandra és Grönlandra hajóztak, a dán vikingek Angliában telepedtek le, és a nyugat-európai partvidéket fosztogatták, míg a mai Közép-Svédország területén élő svea népek keleti irányba vándoroltak, ahol megszervezték az első orosz államokat. Ők voltak a varégok, vagyis a svéd vikingek. A viking kalandozások jelentősége nyelvtörténeti szempontból abban rejlik, hogy a hadviselő skandinávok nyelve jelentősen befolyásolta a meghódított, vagy fosztogatott népek nyelveit. 

A svéd (és a többi északi nyelv) fejlődésére nagy hatást gyakorolt a kereszténység 1050-es felvétele után a latin nyelv is, mely az északi nyelvet mind szókincsében, mind formailag gyarapította. Az ezt következő időszak után váltotta fel a rúnaírást a latin betűhasználat.

A svéd csak a 13. században kezdett elkülönülni a többi északgermán nyelvtől. A fejlődés eredményeként kialakult az ósvéd és az ódán nyelv, amelyek egymásra jobban hasonlítottak, mint az északgermán nyelvek másik ágára, az ónorvég és az óizlandi nyelvekre. Az önálló fejlődésnek nagy lökést adott a I. Vasa Gusztáv vezetésével elért 1523-as leválás a kalmari unióból, ez Svédország tulajdonképpeni megalakulásának időpontja.

A nyelv tovább gazdagodott a nyelvi újítási törekvések következtében is, melyeket egyfelől a Bibliafordításaik révén Laurentius Andreæ és aPetri fivérek vezettek, de hasonlóan pozitívan hatottak a XVII. sz.-ban Stjernhjelm, a 18. században Olof von Dalin vezette reform- és nyelvtisztítási törekvések is. A nyelv fejlesztésében és ápolásában egyes királyok is aktívan részt vettek, így például I. Vasa Gusztáv, II. Gusztáv Adolf. A Hansa kereskedelemben való részvétel miatt a svédet jelentősen befolyásolta a középfelnémet nyelv, mely egyfelől a szókincsben, másfelől bizonyos előtagokban és elöljárószókban jelenik meg.

A svéd nyelv fejlődéséhez hozzájárult a Gótok Társasága által felvirágoztatott nemzeti irodalom is. A számos pozitív hatás hatalmas lökést adott egy természetes fejlődési folyamat kibontakozásához, melynek eredményeként a svéd nyelv a 18. század kezdetétől magas irodalmi fokot ért el.

A svédre ezenkívül bizonyos hatást gyakorolt – elsősorban jövevényszavak tekintetében – a francia nyelv, egyrészt a felvilágosodás kora utáni időszakban, másrészt a napóleoni háborúk korszakában a svéd trónra meghívott Jean Baptiste Bernadotte tábornok által megalapított, francia eredetű Bernadotte-ház kapcsán, amelynek tagjai egyébként a mai napig Svédország trónján ülnek.

Manapság a svédre a legnagyobb hatást az angol nyelv gyakorolja, illetve egy párhuzamosan folyó jelenség a dialektusok visszahúzódása, atömegmédia egységesítő hatása révén.