A svéd ábécé

A svéd ábécé alapja a latinbetűs írás. Az å, ä, ö betűk az ábécé utolsó pozícióiban találhatók.

Magánhangzók

A svéd magánhangzók közül a magyarhoz képest az alábbi lényeges eltéréseket kell megjegyezni: az e betűt általában é-nek, az y-t ű-nek, az ä-t e-nek, az å-t pedig ó-nak ejtjük a beszélt nyelvben. Az o-t néha u-nak kell ejteni, de hogy pontosan mikor,  arra nincs egyértelmű szabály. Az u-t leggyakrabban ü-nek ejtjük.

A magánhangzókat minden esetben hosszan kell ejteni, ha utánuk a leírt alakban csak egy, vagy nulla mássalhangzó következik.  Ha a magánhagzót kettő vagy több mássalhangzó követi, akkor röviden kell azt kiejteni. 

Mássalhangzók

A svéd nyelvben a c-t általában sz-ek ejtjük. Az esetek többségében a g-t g-nek, de magas hangrendű magánhangzók előtt illetve l és r után, szótag végén j-nek. A j kiejtve is szinte minden esetben j, de a francia jövevényszavakban s lehet belőle. Magas hangrendű mássalhangzó előtt a k-t cs-szerűen, illetve a cs és s közötti hangként ejtik. A ck-t k-nak, a kj-t cs-nek kell mondani. Az s-t szinte minden esetben sz-nek  mondjuk, de r után erős s-nek ejtjük. Az sk-t szk-nak, magas hangrendű magánhangzó előtt viszont erős s-nek mondjuk. A z-t sz-nek ejtjük. A tj-t kiejtve szintén a cs és s közötti átmeneti hangként mondjuk ki. 

A kiejtésnél valamivel bonyolultabb és a magyar fül számára szokatlan is a szavak hangsúlyozása. A hosszabb szavak és mondatok hangsúlyozása, dallama jelentősen eltér a magyarban használttól, hiszen egy szón és mondaton belül több hangsúly is lehet a svéd nyelvben. A kijelentő és kérdő mondatok hangsúlya a svédben nem különbözik, az ilyen mondatokat a szórend különbözteti meg egymástól.