Svédország élővilága nagyon sokrétű, akár a növényfajok, akár az állatfajok számát tekintjük. Mivel az országban minden élőlény szigorú védelem alatt áll, ezért nem csoda a természet gazdagsága, változatossága és a vadállatok barátságos viszonya az emberhez. 

Növényvilág: Az ország erdős részein általában a nyír, a lucfenyő, a vörösfenyő,  és a boróka dominál. Igen nagy számban található az országban vadgyümölcs is, melyek közül az áfonyafélék és a földieper igen közkedvelt gyümölcsnek számít a helyiek körében. 

Közönséges nyír

A közönséges nyír vagy bibircses nyír (Betula pendula) a nyírfafélék  családjába tartozó, természetes körülmények között leginkább a tajga éghajlati öv alatt honos fafaj.

Megjelenése: Gyorsan növő, egylaki fa. Idős korában ágai lecsüngők. Kérge jellegzetesen fehér alapon fekete tarka. Fája puha, általában csoportosan és gyorsan növő fajta. Hidegebb éghajlaton egyenletesebben növekszik, melegebb helyeken lazább szövetű, és jobban károsítják a kártevők és kórokozók. A nyírfa levelei szórt állásúak, ékvállúak, rombusz alakúak, kétszeresen fűrészes szélűek, viaszmirigyek vannak rajtuk. Virágai április-májusban nyílnak, a porzósok a murvalevél hónaljában három virágú álernyőt alkotnak, a termős virágok barkák, a rövid hajtások csúcsán nőnek. Termései szárnyas makkok.

Felhasználása: Fája a puhafák közé számít, könnyen ég, szép hamut ad. Általában szaunák fűtésére ezt a fát használják. Nagy éhínség idején emberek is fogyasztották. Erről ír például a híres finn író, Mika Waltari Mikael c. regényének legelején. Több díszfaként árult, nemesített fajtája van, pl. 'Dalecarlica', 'Bíbor', 'Youngii'.

Gyógyhatása: A levelet június-július folyamán gyűjtik. A levél flavonoidokat, nyomokban illóolajat, káliumsókat és aszkorbinsavat tartalmaz. A nyírfalevél teája kiváló vizelethajtó, vértisztító és gyulladáscsökkentő, de ismert görcsoldó és fertőtlenítő hatása is. Alkalmazzák enyhébb fertőzéses húgyúti megbetegedésekben, vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére, reuma ellen. A népi gyógyászatban a fiatal fák nedvét vizelethajtásra használták. Hajszesz is készül a felhasználásával.

Molyhos nyír

A molyhos nyír vagy szőrös nyír vagy lápi nyír a bükkfavirágúak rendjébe, ezen belül a nyírfafélék családjába tartozó fafaj.

Előfordulása: A molyhos nyír nyír- és fűzlápokon Észak- és Közép-Európában honos, délen leginkább a hegyvidékeken fordul elő, 1600 métermagasságig. Számos változata van.

Megjelenése: A molyhos nyír nagy bokor vagy kisebb fa, de 15 - 25 méter magasra is megnőhet. Aközönséges nyírhez hasonlít, de koronája kevésbé karcsú. Citológiai eltérések is vannak köztük, a közönséges nyír diploid, míg a molyhos nyír tetraploid kromoszómaszámú. Ágai gyakran kissé csavartak, meredeken felállók, felül szétterülnek, a vesszők vége nem bókol. A kéregvilágosbarnás, helyenként ezüstfehér is lehet, de a törzs alsó részén nem találunk rajta sötét színű, repedezett, varas mezőket, mint a közönséges nyírnél. Levelei csak egyszer fűrészes szélűek, körvonaluk kerekdedebb, inkább tojás, mint rombusz alakúak, a közepükön és nem az alsó harmadukon vagy a válluknál a legszélesebbek. Fonákjukon, az érzugokban pelyhes szőrösek.

Életmódja: A molyhos nyír a tartósan nedves, nyirkos, tápanyagban közepes, bázisokban szegény, savanyú talajokat kedveli. A virágzási ideje április-május között van.

Közönséges boróka

A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény. Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, gúzsfenyő, pattanófenyő, komkék.

Megjelenése: 3–5 m (ritkán akár 8 m) magasra növő, örökzöld cserje. Sudara bókoló. A nőivarú egyedek rendszerint elfekvők, a hímivarú példányok inkább feltörekvők, esetenként oszloposak. Kérge szürkésbarna, kicsit bordás, rostos, szalagosan lefoszló. Hajtásai fölfelé törők vagy bókolók; a fiatal hajtások bronzosak. Pikkelylevelei egyáltalán nincsenek. A hármas örvökben a hajtásokra merőlegesen álló, 1–2 cm hosszú, árszerűen szúrós levelei lapos tű alakúak, alma- és citromillatúak. Fonákuk zöld, a színük ezüstös, amitől a növény szürkészöldnek látszik. Rövid, hengeres porzós virágai az előző évi hajtások levélhónaljaiból, a kicsi, rügyszerű termős virágok a levélhónaljakból növő törpehajtásokon nőnek. Második éves, érett, sötét kékesfekete, hamvas-fényes, meghúsosodott, a fekete borsnál valamivel nagyobb szemű tobozbogyója(galbulus) a borókabogyó (Juniperi fructus); a bogyós gyümölcsök egyike. Az első évben zöld marad, és csak a második, ritkábban a harmadik évben érik be, ezért ugyanazon a növényen gyakorta érett és éretlen bogyók is láthatók. Az érett bogyó fényes feketéskék, átmérője 5–10 mm, bevonata kékes-hamvas, viaszos. Gyökérzete ritkásan ágazik el, emiatt az átültetést rosszul tűri.

Életmódja: Kétlaki növény. Lassan növő, fényigényes, szárazságtűrő faj, amely meszes és mészmentes talajon egyaránt megél. Rendkívül alkalmazkodóképes és ennek megfelelően igen változékony is.

Felhasználása: Oszlopos termetű változatait kertekben dísznövénynek ültetik. Régóta használják fűszernek, főznek belőle lekvárt és borókapárlatot, és felhasználják a gin, jenever ízesítésére is. Olaját és a zöld részek lepárlása után fennmaradó kátrányt már az ókori Egyiptomban is használták a balzsamozó szerekben – az olajat gyógyításra is. Ma rovarriasztó szerek és illatszerek alapanyaga.

Lucfenyő

A lucfenyő (Picea) a fenyőfélék egy nemzetsége. Kb. 36 örökzöld, tűlevelű fafaj tartozik ide.

Nyugat-Svédország hegységeiben rábukkantak közönséges lucfenyők egy klónból álló, 9550 éves kolóniájára, ami ezzel a világ legöregebb élő fakolóniái közé tartozik — gyökereiből újra és újra kihajt, a legidősebb gyökerek kora volt a szénizotópos kormeghatározás szerint 9550 év.

Megjelenése: Elérheti az 50 méter magasságot, törzsének átmérője a 2 métert. Törzse egyenes, koronája többnyire sűrű, kúp alakú. Ágai örvökben, vízszintesen állnak, a végükön a hajtások idővel mindinkább lecsüngenek. A szabadon, nem csoportosan élő egyedek alsó ágai a földig is leérhetnek, és nem ritkán le is gyökereznek. A sűrű erdőkben az alsó ágak fokozatosan elszáradnak és a törzs felkopaszodik. Kúp alakú koronáján kevésbé marad meg a hó, nagy része lepereg. Sötétzöld, keskeny, kemény tűlevelei a hosszúhajtásokon egyesével, szórtan, a törpehajtásokon körkörösen vagy fésűszerűen állnak. Az 1-2,5 cm hosszú, 1 mm széles, szúrós hegyű levelek négyélűek, mindegyik oldalukon alig látható levegőnyílásokkal. Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15 cm hosszúak. Vörösesbarna, esetleg szürke kérge vékony csíkokban válik le. 30-40 méter magas, hengeresen kúpos koronájú fa.. Termése a nemzetségen belül nagynak számító, 8–16 cm hosszú („szivartoboz”).

Gleccserboglárka

A gleccserboglárka (Ranunculus glacialis) a boglárkavirágúak rendjébe és a boglárkafélék családjába tartozó faj. A gleccserboglárka elterjedési területe az Alpok, a Kárpátok, Skandinávia és az arktikus területek.

Megjelenése: A gleccserboglárka 5-20 centiméter magas, kopasz, évelő növény. Szára felemelkedő vagy felálló, egy- vagy többvirágú. A tőlevelek húsosak, vastagok, sötétzöldek, mélyen három hasábra tagoltak, a hasábok egyenlőtlenül bevagdaltak, tompa csúcsú cimpákkal. A szárlevelek ülők, szabálytalanul tenyeresen hasogatottak, cimpáik lándzsa alakúak. A felálló virágok 15-20 milliméter szélesek, 5fehér, rózsaszín vagy sötétvörös szirommal. A csészelevelek szőrösek, rozsdabarnák, maradók.

Életmódja: A gleccserboglárka 2300 métertől 4300 méter magasságig, mészben szegény törmeléken, sziklarésekben él. Az egyik legmagasabbra felhatoló virágos növény Európában. A virágzási ideje július-szeptember között van.

Törpehanga

A törpehanga (Kalmia procumbens, korábban Loiseleuria procumbens) a hangavirágúak rendjébe, ezen belül hahangafélék családjába tartozó faj. Elterjedési területe Észak-Európa, Skandinávia és Skócia, valamint Franciaország magashegységei, a Pireneusok, az Alpok és aKárpátok. Észak-Amerikában és Anatóliában is előfordul. Az egész arktikus övben elterjedt, főleg azokon a helyeken, amelyek télenhómentesek maradnak. 

Megjelenése: Örökzöld, erősen elfásodó, heverő szárú, nagy felületeket szőnyegszerűen benövő törpecserje; ágai elérhetik az 50 centiméter hosszúságot, gyakran legyökereznek, gazdagon elágaznak. Hajtásai nagyon vékonyak és sűrűn levelesek. Kemény, bőrneműleveleinek nyele igen rövid, gyakran átellenesen állnak. A 4-8 milliméter hosszú és 2 milliméter széles levél hosszúkás tojásdad csúcsa lekerekített, széle erősen visszagöngyölt, felül fényeszöld, alul kékesfehér, mindkét oldalán kopasz. Az apró, világos kármin-rózsaszínű virágok kettesével-ötösével végálló sátorvirágzatokban nyílnak az előző évi vesszőkön. Kocsányuk legfeljebb 8 milliméter, a murvalevelek bőrneműek, kitartók, a lomblevelekhez hasonlítanak, csak kisebbek és hegyesebbek. Az 5 csészelevél nem forrt össze, lándzsás és vörös színű. A párta széles harang alakú, mélyen 5 cimpájú, 4 milliméter hosszú és 6 milliméter széles, lehulló. Az 5 porzó rövidebb a pártánál, és a pártacimpák között helyezkedik el. Portokjukon függelék nem található, egész hosszukban felrepedve nyílnak fel. A magház felső állású. A termés 2-3 rekeszű, vöröses, 4 milliméter széles, sokmagvú tok.

Életmódja: A törpehanga mészkerülő magashegységi növény. Alhavasi-havasi törpecserjés fenyéreken, tőzegmohalápokon, gyakran széljárta tetőkön és sziklákon, törmeléklejtőkön, morénákon él, többnyire üde, savanyú, nyershumuszos szilikáttalajokon, az Alpokban körülbelül 1500-3000 méter közötti magasságban. Ritkán 1000 méter alá is leereszkedik. A nagy szélerősség szárító hatását és a -30 Celsius fok körüli hőmérsékletet károsodás nélkül elviseli. Gyakran igen magas kort ér meg, de egy 50 évesnél idősebb növény törzse sem vastagabb 6-7 milliméternél. A virágzási ideje június-július között van.