Borjúfóka

A borjúfóka (Phoca vitulina) a világ leggyakoribb fókafaja, amely a Föld északi féltekéjének partközeli vizeit népesíti be, és a fókafélék családjába tartozik.

Megjelenése: A borjúfókák teste a többi valódi fókához hasonlóan hengeres, áramvonalas, öt-öt, vakarózásra és küzdelemre használatos karomban végződő úszólábai kevéssé alkalmasak a szárazföldi közlekedésre. Vastag, de rövid bundájuk egész testüket borítja, színezete a világosszürkétől a barnán át a feketéig terjedhet, és változó mértékben sötét foltok borítják. A háti részen sűrűbb a mintázat. A borjúfókák testtömege 50-170 kilogrammos, testhosszuk 120 centiméter és 2 méter között mozog.

Életmódja: Ragadozó lévén a nap nagy részét vadászattal tölti a vízben, táplálékát halak, rákok, kagylók és más puhatestűek alkotják. Felkutatásukban érzékeny bajsza segíti a fókát. Naponta 4,5–8,2 kilogrammnyi táplálékot fogyaszt el, amelyet rágás helyett darabokra tép, vagy egyben nyel le. A borjúfókák fogaikkal a kemény vázú zsákmányt is fel tudják törni.

Szaporodása: A párzást gurulásból, szaglászásból, játékos harapdálásból, „ölelgetésből” és üldözésből álló udvarlás előzi meg, majd az aktusra magára a vízben kerül sor. A vemhesség 9-11 hónapig tart, utána rendszerint egy borjú jön világra. Az anyaállat minden évben ugyanarra a partszakaszra tér vissza elleni és párosodni. Hat héttel a borjú világrajöttét követően az anyafóka ugyanis fogékonnyá válik, így a kolóniába hamarosan megérkező bikák meg is termékenyíthetik. Az ivarérettség elérése a faj esetében bizonyos testtömeghez kötődik: a nőstények 50 kilogrammosan (2-6 évesen), míg a hímek 75 kilogrammosan (3-7 éves korukban) válnak képessé a párzásra.

Csalitjáró pocok

A csalitjáró pocok (Microtus agrestis) az emlősök osztályának a rágcsálók rendjébe, ezen belül a hörcsögfélék családjába tartozó faj.  Leggyakrabban kertekben, szántóföldeken, parkszerű tájakon, sűrű sövényekben, valamint vizek közelében, nedves réteken, mély fekvésű mezőgazdasági területeken, nyirkos erdőkben fordul elő.

Megjelenése: A csalitjáró pocok feje és teste együttesen 9,5-13 centiméter, farka 2,7-3,5 centiméter hosszú, súlya 20-45 gramm. Bundája sötétebb és hosszabb szőrű, mint a mezei pocoké(Microtus arvalis). Fülkagylóit csak felső részükön borítják hosszú, lazán álló szőrök, belül azonban csupaszok.

Életmódja: A csalitjáró pocok föld alatti járatrendszert készít, sűrű növényzet védelmében. A táplálékkínálattól és a hőmérséklettől függően nappal és éjszaka egyaránt tevékeny. A járatok lakókatlanba és éléskamrákba torkollnak. Területhatárait gyakranürülékkupacokkal és jellegzetes, megrágott fűszálakkal jelöli. A csalitjáró pocok tápláléka füvek, gyökerek, télen a fák kérgét is fogyasztja.

Szaporodása: A nőstény évente kétszer-háromszor 5-7, néha több kölyköt is ellik. Populációdinamikája 3-4 éves ciklusokat követ.

Északi késeidenevér

Az északi késeidenevér (Eptesicus nilssonii) az emlősök osztályának a denevérek rendjébe, ezen belül a kis denevérek alrendjébe és a simaorrú denevérek családjába tartozó faj.

Előfordulása: Az északi késeidenevér az egyetlen denevér, amely az északi sarkkörig előfordul. Délen az alpesi régiókat kedveli, 2000 métermagasságig található meg.

Megjelenése: Az északi késeidenevér testhossza 4,8-5,4 centiméter, farokhossza 3,8-4,7 centiméter, magassága 0,85-1,1 centiméter, alkarhossza 3,7-4,2 centiméter és testtömege 8-13gramm. Hasonlít a közönséges késeidenevérhez és a fehértorkú denevérhez, de kisebb ezeknél. Emellett füle is rövidebb és szélesebb, mint a közönséges késeidenevéré. Szőrszálainak vége aranysárga fényű. Hasoldala is sárgás. Farkának csúcsa szabadon áll.

Életmódja: Az északi késeidenevér téli és nyári szállása faodvakban, padlásokon és más, fábólépült búvóhelyeken, valamint hasadékokban van. Már kora este repül, közepes vagy nagy magasságban. Egyike a nagy távolságokra vonuló fajoknak, ezért keveset tudunk róla.

Európai barna medve

Az európai barna medve (Ursus arctos arctos) az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó barna medve egyik alfaja.

Előfordulása: Skandináviában és a balti országokban stabil az európai barna medve állománya és lassú növekedés indult az állomány számában. Íme néhány adat: Svédország 2000 példánnyal, Finnország 1200 példánnyal, Észtország 700 példánnyal, Norvégia 70 példánnyal rendelkezik.

Megjelenése: Az európai barna medve bundája általában barna színű, innen is ered a neve. Azonban a bunda színe a sárgás-barnától sötét barnáig, vöröses-barnáig, és néhány esetben a feketésig változhat. Albinó példányokról is van beszámoló. Szőrzete sűrű és legfeljebb 10 centiméter hosszú. Feje általában kerek, kis lekerekített fülekkel. Széles koponyájavan. Szájában 42 fog ül. Igen erős a csontozata. Hatalmas mancsain 10 centimétereskarmok találhatók. Testtömege az élőhelytől és évszaktól függően változó. Egy átlagos kifejlett hím testtömege 265-355 kilogramm. A legnagyobb feljegyzett európai barna medve 481 kilogrammos és 2,5 méteres volt. A nőstények általában 150-250 kilogrammosak.

Havasi nyúl

A havasi nyúl (Lepus timidus) az emlősök osztályának a nyúlalakúak rendjébe, ezen belül a nyúlfélék családjába tartozó faj.

Megjelenése: Az állat hossza 48-68 centiméter, farokhossza 3,5-10 centiméter és testtömege 2,5-5 kilogramm. A mérete és tömege alfajonként változó. A téli szőrzet különösen a rövid füleken vastagszik meg, és a nyúl egész testén kifehéredik, így az állat szinte beleolvad a havas tájba. A havasi nyúl nyári bundája sokkal vékonyabb és sötétebb színezetű. A nyúl talpát a jobb hőszigetelés és a jeges, havas talajon való biztosabb járás érdekében sűrű szőrzet fedi. A havasi nyúl füle viszonylag rövid, hogy testének hővesztesége kisebb legyen. Farkának felső oldaláról hiányzik a fekete szín.

Életmódja: Az állat többnyire magányos, de párzási idényben, illetve ősszel és télen nagy csapatokba tömörül. A havasi nyúl északon a kiterjedt hangásokkal borított lápokat kedveli. Az Alpokban a havasi legelőkön, a havasi törpefenyők és a havasalji rózsa-bokrok alatt, valamint a hegyi erdők felső régiójában él. A hegységekben 3600 méter magasságig felhatol. Télen helyenként lejjebb is jön, és a lombos, vegyes és fenyőerdőkben tanyázik. Mindenütt a hegy- és dombvidékeket részesíti előnyben, csak Írországban található az alföldön. A nyílt, fedezéket nem kínáló síkságokat azonban itt is kerüli. Északi állományai inkább társasak, ott kisebb vagy akár nagyobb csapatokat (egészen száz példányig) is megfigyelhetünk egymás mellett. Az Alpokban magánosan élnek, de az emberrelszemben bizalmasabbak. Ez bizonyára arra vezethető vissza, hogy itt alig vadásszák őket. Északi rokonaik viszont még félénkebbek, mint a mezei nyulak. E két faj egyébként táplálkozás szempontjából egymással konkurens. A nagyobb, erősebb mezei nyúl visszaszorítja a kisebb és gyengébb havasi nyulat. Így Skóciában ez utóbbi csak ott fordul elő alacsonyabb fekvésű helyeken, ahol a mezei nyúl hiányzik. Természetesen vannak területek, ahol egymás mellett élnek, sőt, még kereszteződnek is a szabadban, bár az ebből származó utódok életképessége csekély. Tápláléka fűfélék, egyéb lágyszárú növények, apró növésű bokrok és cserjék. A havasi nyúl átlagosan 2 évig, néha 8-9 évig is elél. Az eurázsiai hiúz, a sarki róka, a hóbagoly és a nagyobb halfarkasfélék kedvelt zsákmánya.

Szaporodása: Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A párzási időszak tavasszal és nyáron van. A vemhesség 50 napig tart, ennek végén 1-5, rendszerint 3 kisnyúl születik. A nőstény évente kétszer-háromszor, felszín feletti vacokban fial. A kölykök ennél a fajnál is nyitott szemmel, szőrzettel borítva születnek.