Hermelin

A hermelin (hölgymenyét, Mustela erminea) az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozó faj.

Megjelenése: Fejének és törzsének hossza élőhelyétől és nemtől függ: Európában 20-33 centiméter, Észak-Amerikában eléri a 44 centimétert. A hímek akár kétszer akkorák is lehetnek, mint a nőstények. Farka 8-12 centiméter hosszú, testtömege 70-245, néha 440 gramm is lehet. Teste igen karcsú és nyúlánk.

Életmódja: Általában a nedves élőhelyeket kedveli. Leginkább a nyílt területek, így a mezők, rétek, folyó- és tópartok lakója. Előfordul szántóföldeken is, ahol mindig sok rágcsálóra számíthat. A hegyvidékeken 3400 méter magasra hatol fel. A zárt erdőségeket kerüli. Obligát ragadozó: elsősorban kisebb rágcsálókat,  madarakat fogyaszt; jobb híján a rovarokra, lárvákra, vagy akár a dögevésre is ráfanyalodhat. Technikás, ügyes vadász. Gyorsaságának köszönhetően nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat. A nappalt rendszerint átalussza, és alkonyatkor indul portyára, de ha éhes, fényes nappal, az emberek szeme láttára is vadászik. Napszállta felé nagyon élénk és virgonc, és először tanyája környékét kutatja át. Gyors, jellegzetesen elnyújtott ugrásokkal szalad, közben felágaskodik és figyel.Könnyeden fut és ugrik, kitűnően kúszik, és szükség esetén széles folyókat is gyorsan és biztosan úszik át. Téli vedlése novemberben vagy decemberben kezdődik; ilyenkor az állat fekete farokhegyét leszámítva hófehér színt ölt. A fehér téli bunda először a hermelin hasán, nyakán és farka alatt kezd növekedni. Nyáron a háta gesztenyebarna; hasa és melle fehér (esetleg sárgás árnyalattal), farka hegye fekete. Az Alpoktól délre a hermelinek nem cserélik fehérre barna bundájukat. Az őszi színcsere gyorsabb, mint a tavaszi. Természetes ellenségei főként a baglyok, rókák, macskák – valamint az ember, aki értékes bundája miatt csapdázással ritkítja számát.

Szaporodása: Az ivarérettséget a nőstény 6-7 hónaposan, a hím egy évesen éri el. Párzási időszaka május közepétől augusztus közepéig tart, de a csíra nyugalmi állapota miatt az embriók csak tél végén kezdenek fejlődni. A vemhesség időtartama a pete beágyazódása után nagyjából 30 nap. A nőstény 4-5 kölyköt hoz a világra. Az újszülöttek bundája fehér, a szemük zárt. Négy hetesen már kapnak szilárd táplálékot. „Elválasztás” után még több hétig együtt maradnak anyjukkal, aki vadászni tanítja őket; az ivarérés után a hím utódok új vadászterületet keresnek, a nőstények viszont egyes esetekben anyjuk territóriumán maradnak. Túlélési esélyük erősen függ a zsákmánykínálattól.

Rozsomák

A rozsomák (Gulo gulo) a menyétféle ragadozók legnagyobb testű faja. Népies neve: torkosborz.  Kiváló vadász, akár a nálánál nagyobb állatokat is képes elejteni és támadása az emberre is veszélyes lehet.

Elterjedése: Skandináviában, Kelet-Európa északi részén, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában él, szinte kizárólag a tajgán (fenyőerdőkben) és a tundrán.

Megjelenése: Egy felnőtt rozsomák teste kb. 65-105 cm, a farka 13–26 cm, testtömege 9–30 kg. A nőstények legalább 10%-kal rövidebbek, a súlyuk pedig általában 30%-kal kisebb. A menyétfélék legnagyobb faja, medveszerű, zömök, izmos testű; a bundája hosszú és tömött. Lába hosszú, széles mancsának ujjai között bőrhártya feszül. (Ez a hóba süllyedését csökkenti). Állkapcsa nagyon erős. Egy kisebb medvére emlékeztet, azoktól az oldalán végigfutó világos sáv különbözteti meg.

Életmódja: A rozsomák magányosan vadászik 2000 km² körüli revírjén, annak határait illatmirigyével, vizeletével, ürülékével jelöli meg. Életritmusával nem követi a sarkvidéki nappalok és éjszakák váltakozását, néhány óránként pihen, majd újra vadászni indul. Legfeljebb 18 évig élhet, de a vadonban 8–10 év után elpusztul. Mérete ellenére jól mászik fára, de főleg a talajon tartózkodik. Téli álmot nem alszik.

Szaporodása: A párzási idő májusban van, a pár néhány hetet együtt tölt. A nőstény nagyjából 9 hónapig hordja kicsinyeit, mielőtt azok megszületnének. Február-márciusban 2–4 utód jön a világra, születéskor vakok és siketek. A kölykök 4 hetesen nyitják ki a szemüket, 10 hétig szopnak, majd a nőstény előrágott táplálékkal eteti őket. 3 hónaposan már felnőtt méretűek, 2 éves korukig az anyjuk mellett maradnak, 3 évesen lesznek ivarérettek.

Rénszarvas

A rénszarvas (Rangifer tarandus) az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék családjába és az őzformák alcsaládjába tartozó faj.

Megjelenése: Testét csokoládébarna, fekete, illetve fehéresszürke szőrzet borítja. A világosabb színű szőrzet leginkább a nyaktájékra és az állat farára jellemző, de az egyes testtájakat borító szőrzet színárnyalata igen változatos, általában jellemző egy adott földrajzi területre. Feltűnő jellegzetessége, hogy csülkei különösen szélesek, laposak, annak érdekében, hogy az állat ne süppedjen bele a hóba és a mocsárba. Futás közben ízületei kattogó hangot adnak. Az agancs a legtöbb szarvasra jellemző, ám a rénszarvas különleges amiatt, hogy nemcsak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. A rénszarvasok testméretei is igen különbözőek lehetnek: testhosszuk 120–220 cm, marmagasságuk 87–140 cm, testtömegük pedig 60-318 kg.

Életmódja: Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. A csapat vezetője legtöbbször egy öreg, tapasztalt nőstény. Nem válogatós, füvek, levelek, lágy szárú növények, rügyek, erdei gyümölcsök, gombák, zuzmók, szerepelnek étlapján. Nem veti meg az állati eredetű táplálékot sem (tojás, kisemlősök). Táplálékát télen a hó alól kotorja elő.

Szaporodása: Vemhességi ideje 228 nap, ellésenként jobbára csak egyetlen utód születik. Az 5–11 kg-os újszülött szarvasborjú alig egy órával megszületése után már lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan tud szaladni, mint a kifejlett állatok: akár 60–80 km-es óránkénti sebességgel. A fiatalok 18-30 hónapos korukban válnak ivaréretté.

Jávorszarvas

A jávorszarvas (Alces alces) az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék családjába és az őzformák alcsaládjába tartozó, legnagyobbra növő faja.

Előfordulása: Óriási elterjedési területe van, Skandináviától Észak- Ázsián keresztül Észak-Amerikáig, ezenkívül majdnem egész Kanadában, Alaszkában és az USA északi tagállamaiban él.  Óriási területén belül lápos, mocsaras, nagyrészt elegyes erdőkben él. Csak tűlevelű erdőkben rendszerint nem fordul elő. Ingoványos égeresek és nyíresek, főleg az erdőstundra és a folyók menti nagy mocsarak a kedvelt élőhelyei. Öblök és tengerpartok mentén is él, például a Balti-tengernél, középhegységekben is előfordul, de a meredek hegyoldalakat elkerüli. A bővebb táplálék miatt a víz közelségét keresi, de ha sok a szúnyog, az erdős tundra valamivel magasabban fekvő területeire húzódik vissza. Nagyon jól és kitartóan úszik, ezért a nagy tavak szigeteit is benépesíti. 

Megjelenése: Ez a szarvasfaj a legnagyobb a ma élők közül. Testhossza 240-310 centiméter, farokhossza 5–12 cm, testsúlya 200-490 kg nőstényeknél, 380–700 kg hímeknél, marmagassága 1,4-2,1 m. A nősténynek nincsen agancsa, a bikának viszont ez a legfőbb jellegzetessége, melynek növekedése elérheti a 7 cm-t is hetente. Az ágak már röviddel a tövük felett kiszélesednek és szétálló, hatalmas lapátokká fejlődnek, melyeknek 40-nél is több csúcsa lehet. Csaknem vízszintesen állnak a fejen, így a jávorszarvasagancsainak fesztávolsága könnyen elérheti a 2 métert.  Orrlyukai nagynak látszanak és távol vannak egymástól, fülei hosszúak és szélesek, a fej hátsó felén találhatók és oldalra állnak. Teste nagy, majdnem lószerű. Vállai erősek, háta hátrafelé lejt, ezért oldalról nézve nem a többi szarvasfaj megközelítőleg négyzetes testformáját látjuk. Hosszú, erőteljes lábai nagyon nagy, szétterpeszthető patákban és jól fejlett mellékpatákban végződnek. Ezek növelik a járófelületet és csökkentik a súlyos állat által a talajra gyakorolt nyomást, ami jelentős alkalmazkodást jelent a mocsaras-lápos élettérhez, de a magas hóban is nagyon jól tud mozogni a nagy patákkal. A jávorszarvas kevésbé mélyre süllyed a hóba, mint az azonos súlyú gímszarvas, amely hasig eltűnik a magas hóban és fáradságosan tör magának utat. További feltűnő jellegzetessége a felső ajak, mely mindkét nemnél lelógó „pofát" képez, ez szemből széles formát ad a jávorszarvas arcának. A táplálkozásban igen fontos szerepe van ennek a pofának. Állán szakáll is van. Szőrzetének színe a sötét szürkésbarnától a feketés-barnáig terjed, a lába mindig világos. A szőrszálak jóval sűrűbben állnak, mint a többi szarvasfajnál általában - ez a hideghez való alkalmazkodás következménye.

Életmódja: A jávorszarvast lomblevél- és rügyevőnek nevezhetjük. Nyáron a levelek és hajtások képezik táplálkozása alapját, télen főleg a rügyek, de ezt mindig több-kevesebb vízinövénnyel egészíti ki. A sekély vizekben gázol, és ott békaszőlőt, átokhínárt és más magasabb rendű vízinövényeket legel. Táplálékának fontos részét képezik a mocsári növények is, ezekből főleg létfontosságú káliumot és egyéb olyan anyagokat - nyomelemeket is - nyer, amelyek a levéltáplálékból hiányoznak. Nyaka rövid, ami arra kényszeríti, hogy elülső lábait erősen szétterpessze legelészés közben, ez azt mutatja, hogy ez a szarvasfaj nem a füves pusztákhoz alkalmazkodott, hanem a cserjésekhez, ahol táplálékát az ágakról szedi. Ilyenkor az igen mozgékony pofa szolgál fogószervként, segítségével a jávorszarvas anélkül szedheti le a leveleket, hogy az ágakat is leharapná. A jávorszarvas számára a legnehezebb időszak a tél. A hó lelassítja mozgását, agancsa nincs és csak patájával tud védekezni. Természetes ellensége a farkas és a medve. Veszélyben főleg a borjak vannak. kb. 50%-uk esik áldozatul a ragadozóknak, azonban ha elérik az 1 éves kort, nagy esélyük van az életben maradásra. Van még egy természetes ellenségük, ami lényegesen kisebb, mint a ragadozók, de azoknál sokkal veszélyesebb, a kullancs. A jávorszarvas élőhelyeinek délibb, viszonylag szárazabb területein nagy számban pusztulnak el a vérszívók áldozataként.

Szaporodása: Párzási időszak kezdetekor a bika gödröt ás és megtölti a saját szaganyagával, ami pontos információt ad a tehenek számára a leendő apáról. A tehenek meghempergőznek ebben a szaganyagban, jelezve, hogy ezt a hímet választották. Egy-egy gödörben több tehén is megfordul, akik közül a bika az, aki eldönti, melyikük alkalmas az utódja kihordására. Aki nem felel meg az elvárásainak, azt egyszerűen elüldözi magától. A nőstények általában ikerborjakat, nemritkán hármas ikreket ellenek, ezek kétéves korukig maradnak anyjuk mellett. A vemhes jávorszarvastehén nyáron ellik. A borjak 9 hónap vemhesség után születnek és 3-4 hónapig szopnak. Borjai nem pettyesek. Születésük után rögtön követik anyjukat, és a következő borjú megszületéséig, legalább egy évig, néha 2 évig vele maradnak. A fiatal állatok 2,5-3 évesen ivarérettek: a bikák később, mint a tehenek.